Rácponty II

4 fő részére

Nehézség:

bonyolult

Beküldte:

hozzávalók

  • 1.5 kg ponty
  • 1.5 kg burgonya
  • 5 evőkanál olaj
  • 30 dkg paradicsom
  • 0.5 kg füstölt szalonna
  • 0.5 kg zöldpaprika
  • 3 kiskanál só
  • 0.5 kg vöröshagyma
  • 900 ml tejföl
  • 2 kiskanál bors
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 2 dkg vaj

Elkészítés

A halat bevagdaljuk és a vágásokba szalonnaszeleteket helyezünk, sózzuk, borsozzuk, elősütjük. A burgonyát héjában félig puhára főzzük, lehámozzuk, karikára vágjuk. Lecsót készítünk: Kevés olajon apróra vágott vöröshagymát pirítunk, belerakjuk a pirospaprikát, majd az apróra vágott paradicsomot, paprikát. 20 perc alatt készre pároljuk. Egy jénai tálat kivajazunk. Az aljára burgonyát rakjuk, majd kevés liszttel elkevert halalaplevet öntünk. A halak köré császárszalonnát tekerünk, a burgonyára tesszük, majd rá a lecsót. Középmeleg sütőben először alufóliával lefedve, majd anélkül készre sütjük. Hagyjuk pihenni pár órát, hogy jól összeérjenek az ízek.

Hozzászólások

Új hozzászólásokat átmenetileg nem lehet beküldeni.

Ehhez a recepthez még senki sem fűzött megjegyzést.